← Vissza a feladatokhoz
2018 · Első forduló · 3–4. évfolyam1. feladat20 pont

10x4-es kijelző

derékszög (90, -90, 270)előre :paramnégyzettéglalapismétlés – fix számúismétlés – egymásba ágyazott661

Van egy négyzetekből összeállított, 10 oszlopból és 4 sorból álló színes kijelzőnk. Ennek minden négyzetét különböző színűekre festhetjük egy speciális teknőc segítségével. A teknőcnek oszloponként egy listában kell megadnunk, hogy mely mezőket fesse ki és milyen színnel. A következő színkódokat használhatjuk:

P: piros

Z: zöld

F: fekete

A szabály az, hogy a listában egy szín nem szerepelhet kétszer. A színkód előtt egy számnak kell állnia, amelyet úgy kapunk, hogy az adott sorok előtt szereplő számokat összeadjuk.

Nézzük az alábbi ábra részletet.

Itt az első oszlopban a piros az 1-es és a 8-as sorszámú sorban szerepel, ezért ezen számok összegét (9) leírjuk, majd mögé írjuk a színkódot. Az eredmény: 9P. A zöld mező előtti sorokban a 2 és 4 szerepel, vagyis ezek összegét (6), és a Z színkódot írjuk. Az eredmény: 6Z, vagyis az oszlopok kódjai:

oszlop kódja: 9P 6Z

oszlop kódja: 9F 2Z 4P

A színeket tetszőleges sorrendben is leírhattuk volna, vagyis az 1. oszlopnál a 6Z 9P is teljesen jó megoldás.

A fenti szabályok alapján határozd meg az oszlopok kódjait az alábbi ábrára, amely egy labirintus játék részletét ábrázolja. Itt most csak a fekete és zöld színeket kell használnod:

A. 1. oszlop kódja:

B. 2. oszlop kódja:

C. 3. oszlop kódja:

D. 4. oszlop kódja:

E. 5. oszlop kódja:

F. 6. oszlop kódja:

G. 7. oszlop kódja:

H. 8. oszlop kódja:

I. 9. oszlop kódja:

J. 10. oszlop kódja:

Hivatalos megoldás (HTML)

Van egy négyzetekből összeállított, 10 oszlopból és 4 sorból álló színes kijelzőnk. Ennek minden négyzetét különböző színűekre festhetjük egy speciális teknőc segítségével. A teknőcnek oszloponként egy listában kell megadnunk, hogy mely mezőket fesse ki és milyen színnel. A következő színkódokat használhatjuk:

  • P: piros
  • Z: zöld
  • F: fekete

A szabály az, hogy a listában egy szín nem szerepelhet kétszer. A színkód előtt egy számnak kell állnia, amelyet úgy kapunk, hogy az adott sorok előtt szereplő számokat összeadjuk.

A képen képernyőkép, tér látható

Automatikusan generált leírásNézzük az alábbi ábra részletet.

Itt az első oszlopban a piros az 1-es és a 8-as sorszámú sorban szerepel, ezért ezen számok összegét (9) leírjuk, majd mögé írjuk a színkódot. Az eredmény: 9P. A zöld mező előtti sorokban a 2 és 4 szerepel, vagyis ezek összegét (6), és a Z színkódot írjuk. Az eredmény: 6Z, vagyis az oszlopok kódjai:

  1. oszlop kódja: 9P 6Z
  2. oszlop kódja: 9F 2Z 4P

A színeket tetszőleges sorrendben is leírhattuk volna, vagyis az 1. oszlopnál a 6Z 9P is teljesen jó megoldás.

A képen keresztrejtvény, tér, szöveg, Téglalap látható

Automatikusan generált leírásA fenti szabályok alapján határozd meg az oszlopok kódjait az alábbi ábrára, amely egy labirintus játék részletét ábrázolja. Itt most csak a fekete és zöld színeket kell használnod:

A. 1. oszlop kódja:

B. 2. oszlop kódja:

C. 3. oszlop kódja:

D. 4. oszlop kódja:

E. 5. oszlop kódja:

F. 6. oszlop kódja:

G. 7. oszlop kódja:

H. 8. oszlop kódja:

I. 9. oszlop kódja:

J. 10. oszlop kódja:

Készíts három eljárást (Négyzet1(h), Négyzet2(h), Négyzet3(h),), amely az alábbi ábrák szerint rajzol egy :h oldalhosszúságú négyzet köré 4-4 téglalapot!

G:\VERSENY\LOGO\Logo18\Kepek\Ford1\Négyzet1a.png

G:\VERSENY\LOGO\Logo18\Kepek\Ford1\Négyzet1b.png

G:\VERSENY\LOGO\Logo18\Kepek\Ford1\Négyzet1c.png

Négyzet1(30)

Négyzet2(30)

Négyzet3(30)

A kódok megadásánál a színek sorrendje nem számít, pl. az első oszlop esetén a 4Z 11F is elfogadható

A. 1. oszlop kódja: 11F 4Z 1+1 pont

B. 2. oszlop kódja: 10F 5Z 1+1 pont

C. 3. oszlop kódja: 12F 3Z 1+1 pont

D. 4. oszlop kódja: 9F 6Z 1+1 pont

E. 5. oszlop kódja: 14F 1Z 1+1 pont

F. 6. oszlop kódja: 6F 9Z 1+1 pont

G. 7. oszlop kódja: 3F 12Z 1+1 pont

H. 8. oszlop kódja: 15F 2 pont

I. 9. oszlop kódja: 13F 2Z 1+1 pont

J. 10. oszlop kódja: 7F 8Z 1+1 pont

Mind a három ábrát hasonló elven valósítjuk meg (előre, téglalap, jobbra), de ehhez három különböző téglalap eljárást írunk (a különbségek: rövid vagy hosszú oldallal kezdünk, jobbra vagy balra fordulunk).

eljárás négyzet1 :h
ismétlés 4 [előre :h tégla1 :h jobbra 90]
vége

eljárás tégla1 :h
ismétlés 2 [előre :h jobbra 90 előre 2*:h jobbra 90]
vége

eljárás négyzet2 :h
ismétlés 4 [előre :h tégla2 :h jobbra 90]
vége

eljárás tégla2 :h
ismétlés 2 [előre 2*:h jobbra 90 előre :h jobbra 90]
vége

eljárás négyzet3 :h
ismétlés 4 [előre :h tégla3 :h jobbra 90]
vége

eljárás tégla3 :h
ismétlés 2 [előre 2*:h balra 90 előre :h balra 90]
vége

A. Négyzet1 – van négyzet; van körülötte 4 téglalap; jó elrendezésben 2+2+3 pont

B. Négyzet2 – van négyzet; van körülötte 4 téglalap; jó elrendezésben 2+2+3 pont

C. Négyzet3 – van négyzet; van körülötte 4 téglalap; jó elrendezésben 2+2+3 pont